rolam

A nevem Megyeri Máté. Közel 10 éve életem része a fotózás. Kezdetben semmi más, csak a természet szépségei, azon belül is a madarak fotózása foglalkoztatott. Ahogy teltek az évek, szépen jöttek a kisebb-nagyobb elismerések, kiállítások, pályázati sikerek, újságmegjelenések. Ez a mai napig megmaradt a hobbimnak, a szívemhez azóta is nagyon közel áll, és amikor csak tehetem, az erdőt és a mezőt járom vagy éppen egy vízparti lessátorban hasalok.

Aztán jött Cserkész (nekünk csak Cseri) egy szálkásszőrű törpetacskó. Számtalan fotót készítettem róla az évek során. Szóval a természet és a saját kutyám fotózása egy olyan kombináció lett, amiből megszületett a Woodland Dogs, amelyet azért hoztam létre, hogy mindenki láthassa a fotóim által, hogy milyen kedvesek, viccesek, okosak és nem utolsó sorban, milyen szépek a kutyusok. Mindezt azért, hogy ha még nincs kutyátok, akkor kapjatok kedvet egyhez (vagy akár többhöz is)! Ha már van, akkor pedig örökítsétek meg általam a legszebb pillanataitokat, és én csodás képekkel hálálom meg a bizalmatokat, ezt megígérhetem!

A kutyafotózás óriási munka, ami nem kis kitartást és türelmet igényel, amit szerencsére már a vadállatok fotózásánal elsajátítottam évekkel ezelőtt. Fontos, hogy az ember képes legyen elkapni a legjobb pillanatot és az, hogy a kutyus és a gazdi is élvezzék ezt a néhány játékkal töltött órát.

A szabadtéri, műtermi és kreatív fotózást egyaránt imádom. Ezekben tudom a legjobban visszaadni azokat a különleges pillanatokat, ahogyan én látom a kutyákat.

Köszönöm, hogy ellátogattál az oldalamra! Ha tetszenek a képeim, kövesd nyomon munkáimat az Instagram és Facebook oldalaimon!

Rólam mondták...

vélemény lk

Laura és Krisztián (Tóbiás)

Máténál stúdiós és szabadtéri kutyás fotózáson is jártunk. A kutyusunk kölyök még, iszonyúan hebrencs és egy igazi energiabomba, ezért néha nehéz volt kontroll alatt tartani. Máté mindkét fotózás ideje alatt nagyon türelmes volt, ami azt gondolom a kutyafotózás legnagyobb kihívása. Emellett pedig nyitott volt minden ötletre, amit kitaláltunk. Maximalista, és ha a porban kell hasalnia a tökéletes képekért, akkor a porban fog hasalni. Ennek a mentalitásnak meg is van az eredménye, amellett, hogy jól éreztük magunkat, szuper képeket kaptunk. Mind koncepcióban, színvilágban és minőségben olyanok a fotók, amit megálmodtunk. Bátran ajánljuk minden gazdinak!

vélemény nóri

Nóri (Tiwanway Poodles)

A Woodland Dogs-nál egy alomfotózás kapcsán jártunk, ahová 8 kutyával, a 9 hetes kölykeinkkel és az anyukájukkal érkeztünk. Máté végtelen türelemmel és nagy szeretettel végzi a munkáját. Mindannyian boldogan, maradandó élményekkel távoztunk.

wd gazdis 15 velemeny

Anna (Lili)​

Lilivel jártunk Máténál egy közös fotózáson, amit nagyon imádtunk! Barátságos helyszín, türelmes, fotós, szuper fotók! Mindenkinek csak ajánlani tudom.

vélemény niki

Niki (Nessey&Missey)

Imádom, amikor Máté fotózza a kutyusokat, nem ismer lehetetlen, bármilyen elvetemült ötletem támadt eddig ő megvalósította, ha a földön kellett hasalnia hozzá az se állította meg az álomkép megvalósításában. Csak ajánlani tudom, kutyusok imádják és Máté is őket. Tudja mivel tud „mosolyt csalni” a kutyusok arcára. Biztos, hogy még lesz elképzelésem, aminek megvalósítására Mátét fogom újra megkeresni.

vélemény gabó

Gabó (Cuki)

Kis kedvencünk, Cuki a Woodland Dogs kutyafotózást, Mátét kerestük meg. Akár nyári, őszi, karácsonyi, tóparti vagy sportos fotók készítéséről legyen szó, igény szerint, Máté rugalmasan végzi a munkáját. A fotózásokon mindig jó hangulat uralkodott ,élvezetes volt a közös munka. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki szeretné megörökíteni a pillanatot és szeretne egy csodás emléket a kis szőrös társáról.

vélemény lk

Laura és Krisztián (Tóbiás)

Máténál stúdiós és szabadtéri kutyás fotózáson is jártunk. A kutyusunk kölyök még, iszonyúan hebrencs és egy igazi energiabomba, ezért néha nehéz volt kontroll alatt tartani. Máté mindkét fotózás ideje alatt nagyon türelmes volt, ami azt gondolom a kutyafotózás legnagyobb kihívása. Emellett pedig nyitott volt minden ötletre, amit kitaláltunk. Maximalista, és ha a porban kell hasalnia a tökéletes képekért, akkor a porban fog hasalni. Ennek a mentalitásnak meg is van az eredménye, amellett, hogy jól éreztük magunkat, szuper képeket kaptunk. Mind koncepcióban, színvilágban és minőségben olyanok a fotók, amit megálmodtunk. Bátran ajánljuk minden gazdinak!

Nóri (Tiwanway Poodles)

A Woodland Dogs-nál egy alomfotózás kapcsán jártunk, ahová 8 kutyával, a 9 hetes kölykeinkkel és az anyukájukkal érkeztünk. Máté végtelen  türelemmel és nagy szeretettel végzi a munkáját. Mindannyian boldogan, maradandó élményekkel távoztunk.

vélemény nóri
wd gazdis 15 velemeny

Anna (Lili)

Lilivel jártunk Máténál egy közös fotózáson, amit nagyon
imádtunk! Barátságos helyszín, türelmes, fotós, szuper fotók!
Mindenkinek csak ajánlani tudom.

Niki (Nessey&Missey)

Imádom, amikor Máté fotózza a kutyusokat, nem ismer lehetetlen, bármilyen elvetemült ötletem támadt eddig ő megvalósította, ha a földön kellett hasalnia hozzá az se állította meg az álomkép megvalósításában. Csak ajánlani tudom, kutyusok imádják és Máté is őket. Tudja mivel tud „mosolyt csalni” a kutyusok arcára. Biztos, hogy még lesz elképzelésem, aminek megvalósítására Mátét fogom újra megkeresni.

vélemény niki
vélemény gabó

Gabó (Cuki)

Kis kedvencünk, Cuki a Woodland Dogs kutyafotózást, Mátét kerestük meg. Akár nyári, őszi, karácsonyi, tóparti vagy sportos fotók készítéséről legyen szó, igény szerint, Máté rugalmasan
végzi a munkáját. A fotózásokon mindig jó hangulat uralkodott ,élvezetes volt a közös munka. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki szeretné megörökíteni a pillanatot és szeretne egy csodás emléket a kis szőrös társáról.